Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Gazdag Erzsi: A méhecske inge

2010.09.01

Gazdag Erzsi: A méhecske inge 

Szomorkodik a méhecske;
kimosta az ingét,
ökörnyálra terítette,
szél szárnyára kerítette,
s a felhőbe repítette,
mint a könnyű pillét.

Föltekint a bodzafára.
Könnye kőre csorran:
"Cinkemadár, ha arra jársz,
ingecskémre ha rátalálsz,
kapd csőrödbe nyomban,
s hozd le nekem onnan!"

Cinkemadár megsajnálta,
szólt a pacsirtának:
"Itt egy kis méh panaszkodik;
ingébe szél kapaszkodik,
valahol a felhőn úszik
lengő vitorlának.

Te ismered azt a felhőt,
mondd meg neki szépen:
eressze el vitorláját,
dobja le a méh ruháját!
Megfizetem fáradságát
tán a jövő héten."

Kis pacsirta szárnyát tárja,
s fellegekbe röppen.
Cinke és méh ott lenn várja,
s ím, a méh habruhája,
mint a harmat a virágra,
lábuk elé csöppen.

 

 A világ vége látszik most ide.....
 

.

Szép könyvemet lassan becsuktam.
Hullatja tarka tollait a táj.
Árny béleli kicsiny szobámat,
vad lombokat hajt az indás homály.

Zöld csoda-fény dereng az égen,
a világ vége látszik most ide.
Szép könyvemet lassan becsuktam,
belédobtam a boldog semmibe.

 

  Álmod pelyhén újra megszületni...


 

 

 Álmodtad hogy nincs testem, se lelkem,
csak te magad gondoltál ki engem,
kép vagyok csak és tiéd örökre,
magad varrtál fehér függönyödre.

Jó lenne a sorsot félrevetni,
álmod pelyhén újra megszületni.
Ha álmodban újra-élni tudnék,
kicsit sírnék
hogy csicsígass,
kicsit rínék
hogy babusgass,
aztán csöndben megint elaludnék.

Weöres Sándor

Tíz lépcső

 

Szórd szét kincseid - a gazdagság legyél te magad.

Nyűdd szét díszeid - a szépség legyél te magad.
Feledd el mulatságaid - a vígság legyél te magad.
Égesd el könyveid - a bölcsesség legyél te magad.
Pazarold el izmaid - az erő legyél te magad.
Oltsd ki lángjaid - a szerelem legyél te magad.
Űzd el szánalmaid - a jóság legyél te magad.
Dúld fel hiedelmeid - a hit legyél te magad.
Törd át gátjaid - a világ legyél te magad.
Vedd egybe életed-halálod - a teljesség legyél te magad.
(Weöres Sándor)

 

  ..mivel ringassalak el?

.

 

Az éjszaka csodái


A városvég itt csupa szürke ház,
a részegekre angyalka vigyáz,
s a villanyfényben, mint aranykehelyben
alusznak a tűzfalak, háztetők,
s a sorompón túl ében-szín lepelben
zizegnek a láthatatlan mezők -
a messzeség öblén pár pisla fény ég,
mögöttük nyugodt mélység a sötétség -

Ha becézésem és csókom se kell,
kicsi lány, mivel ringassalak el?
Ha elzár tőlem a buta lakat,
lesajnál minket majd a virradat.
Bámuljuk egymást búslakodva és
szánk sarkát bontja már a nevetés.

Te! ha hiszed, ha nem hiszed,
úgy szeretem nevetésedet,
mint kinn ezt az éjszakát,
lámpavilágos éjszakát -
aranypor mállik az éj válláról,
s szemközt a sarkon a cégtábláról
furcsán szökken a pentameter-sor elő:
,,Tóth Gyula bádogos és vízvezeték-szerelő"
- a nevetésed is ilyen bolond:
mindenre illik és semmit se mond.

Weöres Sándor



 

  Nő és férfi....

Nő és férfi

 

Nő és férfi....

Weöres Sándor

A teljesség megbomlásának fő-formája, hogy nő és hím lesz belőle. A nőség vagy hímség felé még csak közeledő kisgyermek ép úgy teljes, mint az egyéni különlét fölé emelkedő lény, aki a nőséget és hímséget egyesíti, a változatlanba oldja.

Ahogy a nő-test és férfi-test kiegészítésre szorul, épp így csonka a nő-lélek és férfi-lélek. A nő nem ismeri a világosságot, a férfi nem ismeri a meleget. A nőből hiányzik az igazi teremtő erő, a férfiból az igazi életerő. A nő ha az emberiség maradandó kincse felé törekszik, csak azt fogja fel belőle igazán, ami benne mozgalmas, eleven pezsgésű eseményszerű: a teremtés templomát úgy tekinti, mit egy uzsonnázóhely, pletyka sarok. A férfi, ha az emberi tenyészés édes játékaiban és meleg meghittségbe helyezkedik, elhomályosul, elgépiesedik: az élet templomát úgy tekinti, mint alkalmat a kényelemre. A nő oldottan lebeg az élt mozgó, forró áramában és csak arra figyel, ami szerves összefüggés tenyészet, enyészet: a férfi zártan határoltan evez a mindenségben és érdeklődése tárgyait szigetekként szemléli.

Ha a férfi olykor átlát egy nő lelkébe, vagy a saját férfi lénye alatt rejtetten létező nőt figyeli: látja, hogy vöröses félhomályban az egymásba mosódó, alaktalan dolgok csíraként forró lüktetésben élnek: ha a nő előtt feltárul egy férfi-lélek, vagy önmagában rejtett férfi lénye: látja, hogy kékes szürke fényben dideregnek a dolgok, egymástól elkülönülve, szoborszerűen.

A nő, ha dolgozik, munkájába örömeit bánatait, egész világát belesugározza: a férfi, ha dolgozik, munkájában minden mást elfüggönyöz előle. A nő, ha kártyázik, feloldódik a játszó csoportban és nyerni a játszóktól akar: a férfi, ha kártyázik, ráhurkolódik a játék váltakozására és nyerni a játékban akar. A nő, ha felbont egy narancsot s abból pár gerezdet jó szívvel feléd nyújt, szinte önmagát bontotta fel, saját érzésvilágából nyújtja feléd azt, ami belőle téged illet: a férfi, ha jó szívvel étellel kínál, örül, hogy neked is adhat abból, ami az övé. A nő a szeretett férfi életét egybe akarja olvasztani a saját életével: a férfi a szeretett nőt saját lényéhez akarja fűzni mennél szorosabban. A nő a szerelemben életének mámorára-teljesülését keresi: a férfi a szerelemben a mámorzárt, folyton fokozódó egészét keresi.

Nő és férfi igénye nem fedi egymást: épp ezért a nő kiegészítője nem a kiváló teremtő férfi, hanem az arszlán aki folyton sürög és a nőt magával sodorja, újra meg újra elkápráztatja, még ez a kettős röpködés végül családi biztonsággá higgad: s a férfi kiegészítője nem a kiváló, éltető nő, hanem a bűbájos, aki a férfi érzékeit feltudja pezsdíteni, s ezen át egész lényét lelkesedésbe ragadni, s ráadásul át tudja venni az illető férfi meggyőződéseit, kedvteléseit, terveit. Mint hogy a nő ritkán találja meg egy személyben az arszlánt és a családfőt, s a férfi a bűbájost és alkalmazkodót, innen a sok csalódás.

A férfi lénye kemény mag, a nő lénye csupa vonatkozás. A családi, vagyoni és egyéb körülmény a férfinál: életének formálója: a nőnél: maga az élet. Egy férfit akkor ismerhetünk meg igazán, ha körülményeitől mentesen, magába-véve vizsgáljuk, egy nőt akkor, ha az emberekhez és körülményekhez való vonatkozásait sorra-vesszük.

Ha egy nő regényében az „ideális férfi" szerepel: nagy nőhódító, tökéletes családfő, bátor és határozott cselekvő, bármihez kiváló tehetsége van, de nem tudjuk, a sok kiválóság hol fér el benne, mert lénye nem több, mint egy felöltöztetett férfiarcú fabáb a ruhaüzlet kirakatában. S a férfi regényében szereplő „ideális nő" csupa rózsaszín finomság és arany okosság, de egyetlen igazi vonatkozása, hogy tűzön-vizet át szerelmes a férfi-hősbe, akivel önkéntelenül azonosítja magát az író is, az olvasó is: oly talajtalanul libeg a világban, mit a karácsonyi képeslapok édeskés angyalkái.

Melyik ér többet: a nő, vagy a férfi? Mindegy. Bármelyik elérheti a legvégsőt: a teljességet. De mindegyik más módon: a férfi saját zárt lényét fejleszti egyre nyitottabbá, teljesebbé: a nő, mint egy puha melegség száll a végső puha, meleg fészekbe.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.